Annak idején már hírt adtunk egyszer erről a távolba szakadt autóról, ami Eduard Palaghiţă tulajdonában van. A férfi még 1995-ben költözött ki az Egyesült Államokba, majd nem sokkal később egy Renault 12-est (a későbbi 1300-as Dacia alapjául szolgáló típus) hajtott. A mostani, a tulajdonos
Facebook oldalán megosztott képek már a 2015-ben kiérkezett, oldtimer korban lévő Daciáról készültek. A látvány már önmagában is egészen szürreális lenne, amit csak fokoz a koronavírus miatt kiürült utcák látványa. Ez az autó nemrég egy film közreműködőjeként is szerepelt, a Gotham című amerikai filmsorozatban. Szerencsére nem kell ilyen messzire elutazni, ha meg szeretnénk csodálni ezt a típust, hiszen
klubbon belül is akad belőle,
nem is egy, még a szín is stimmel. További érdekesség, ami a városhoz és a Daciához köthető,
itt olvasható, de ha tágabb értelemben vesszük, akkor van még
olvasnivalónk, 10 évvel ezelőttről is, az USA és a Dacia vonatkoztatásában.
4 Hozzászólás
Érdekes, hogy egy több mint 10 milliós város ennyire kihalt, miközben egy tetszőleges hazai városkában hemzsegnek az emberek, járvány ide vagy oda.
De gonosz vagy ...
Érdekes egy tulaj lehet. Nem csodálkoznék, ha az USA-ban is kecskét meg nyulakat, disznót tartana az erkélyen
Érdekes egy ilyen autót ott látni.Már azért is mert méretileg és motorikusan is ott a fűnyíró kategóriába tartoznak.