2020---Anniversary-Special-series-Dacia-15-years.jpg
Az előző igazából már történelmi visszatekintésünket azzal fejeztük be, hogy 1999-ben a Renault visszatért a Daciához, immár tulajdonosként. A Renault Group egyértelmű koncepcióval érkezett Romániába, a Dacia szakértelmét fejleszteni, és a földrajzi és pénzügyi helyzetet kihasználva, megvetni a lábát az akkoriban fejlődésnek induló kelet-európai piacon. Az addigi autóipari szokásokat felrúgva célköltséggel terveztek, vagyis mindenekelőtt az eladási árat vették figyelembe. Jelentős innovációt jelentett, hogy a tervezés minden fázisában költségoptimalizálást végeztek, ez azonban nem mehetett a megbízhatóság és a biztonság rovására. Nagy előnyt jelentett és elsődleges stratégiai cél volt a Renault modellek esetében bevált alkatrészek és technológiák használata. A Dacia csapata, mint egy induló vállalkozás szinte a semmiből, szűk költségvetéssel indította be projektet, a koncepció kidolgozásától a tervezésen át a gyártásig.

Mindezeknek köszönhetően a 2004-ben bevezetett Logan minden előzetes ígéretet megtartott: egyszerű, használható jármű, belső tágas tér, minden szükséges felszereltséggel verhetetlen áron. Felbolygatta az autó piacot azzal, hogy olyan réteg számára is elérhetővé tette egy új gépkocsi vásárlás lehetőségét, akik eddig csak használat autóban gondolkodhattak. Azt hiszem, közülünk sokaknak is ez volt az első új autója, és lehet akár az utolsó is. Ebből az "ikonikus" modellből a mai napig 1,8 millió darabot adtak el Európában, én remélem, a forgalmazása még sokáig fennmarad. A négyajtós formavilágot kiegészítve jött 2006-ban az MCV kombi, majd a következő évben annak tehergépkocsi változata a Van, de mindezek még mind Logan név alatt. A Logan sikerének köszönhetően a Dacia 2008-ban kibővítette kínálatát Sanderoval és annak SUV verziójával, a Sandero Stepway-el. Az ötajtós kompaktság és a tágas belső tér kombinációja révén ez is megfelelt minden kihívásnak.

A Dacia Duster 2010-es megjelenésével vált teljessé a nyertes trió. A Duster hű maradt a korábbi értékekhez, hiszen forradalmasította a SUV szegmenst azzal, hogy sokak számára hozzáférhetővé vált árával, hiszen ez eddig csak a magasabb kategóriákban létezett. Mindkét új modell kereskedelmi siker lett. Sanderoból eddig 2,1 millió darab fogyott, és 2018-ban első volt magánértékesítés tekintetében Európában. 2010 óta 1,6 millió Dustert adtak el. 2012-ben kibővítette a termékcsaládot a Lodgy (egyterű) és a Dokker (egyterű és kisteherautó). A Dacia egyszerű, megbízható és robusztus autókkal, feleslegek nélkül továbbra is kielégíti vásárlóinak alapvető igényeit. A Dacia az ötödik legtöbb magánértékesítést könyvelheti el Európában, megtalálta a célközönségét. 15 év alatt összesen 6,4 millió Dacia fogyott Európában, és 2019. évben 3,8 % piaci részesedése. Hazánkban eddig összesen mintegy 63 ezer darab Dacia gépkocsit adtak el, a legmagasabb piaci részesedést pedig éppen tavaly érte el, 6,6%-kal. A megtett útnak köszönhetően jubileumi kiadásként limitált szériát adtak ki minden modellnél 15th Celebration néven, amely minden forgalmazó országban elérhető. Nálunk Sandero, Logan MCV, Lodgy és Duster esetében választható ez a verzió.