IMG_20200922_112113.jpg
A minap napvilágot látott két kép, amin egy furcsa Renault Grand Scenic szerepel, különböző szenzorokkal. Az ilyen autók általában csak kívülről hasonlítanak az eredeti modellre, belül egy teljesen új technika dolgozik alattuk. Mivel hamarosan leáll a mostani egyetlen 7 személyes Dacia gyártása, jogosan feltételezhetjük, hogy piacra dobnak egy másikat, még ha nem is a szokványos egyterű köntösben, ennek oka a mai piac, ahol egy egyterűt már nem igen lehet eladni. A megvalósításról hivatalos megerősítés még nincsen, de van pár terv, hogy hogy nézhetne ki. A karosszéria valószínűleg teljesen új lenne, természetesen SUV jelleggel, a Renault CMF platform valamelyikén. Mint ahogy a Lodgy is, ez sem valódi 7 személyes lenne, inkább egy 5+2, azaz, 7 személy és kevés csomag, vagy 5 személy és sok csomag. A motorkínálat feltehetően az 1,33-as benzines, és az 1,5-ös dízel, esetleg 12v-os mild hibrid rendszerrel lenne elérhető. Az meghajtásról sokat nem tudni, mindenesetre jó volna, ha maradna az összkerékhajtás is. De előfordulhat az is, hogy a Dacia egy már meglévő modell, a Dokker következő generációjával (ami már készülőben van) váltja majd a Lodgyt.

Apropó hibrid, a Renault most erősítette meg, hogy az eddig csak Oroszországban forgalmazott Arkana nevű kupé SUV érkezik Európába, kizárólag hibrid(!) hajtással. Pletykák szerint akár ebből a modellből is készülhet valamilyen Dacia, hiszen a Renault az új termékvonallal már megkezdte a márka feljebb pozicionálását.