20210130_105251.jpg
Megszületett az első írásos anyag egy kedves, régi klubtagunk, Légfék tollából, az alanya ez a szép metálkék Dacia Sandero. Olvassátok, kommentelni is lehet.

Réges régen, egy messzi galaxisban.... kezdődhetne így is, amilyen régen nem írtam semmi komolyabbat a klubra. Szombaton kora este a Viber csippanása jelezte, hogy történés van. Zoli kis titokzatoskodás közepette feldobta a lehetőséget, miszerint a vasárnapi napon, ha nincs programom akkor módomban állna kipróbálni a magyar piacon februártól debütáló autót. Szerintetek? Nos kapva kaptam az alkalmon, hogy a pandémia miatt zömmel unalmasan telő hétvégét feldobja az eset. Másnap kis egyeztetés, és kialakult a program. Kora délután került sor a nagy találkozásra. Hogy miért nagy? Egyrészt mert a Főni és Misi is itt voltak, illetve Zoli és családja, valamint a Sandero vadonatúj példánya.

Külső:

Valahogy úgy jártam vele, mint amikor Danit (igen neve van a mindjárt 16 éves Logannak) kiszemeltem. Arra értendő, hogy akkor is a reklámszín (óriásplakát!) volt a nyerő. Most is a napokban olvasott cikkekben látott kék szín fogadott. A kéknek egy szép, közepesen világos árnyalata. Gyorsan lőttem pár fotót a külsőről. Első gondolatom valami olyasmi volt, ha nem volna rajta embléma, akkor nem biztos, hogy Dacia lett volna az első tippem a típus tekintetében. A formája ugyan közel van az eddig megismert vonalakhoz, de akár egy Opel vagy Citroën is lehetne. De szerencsére a sörnyitós embléma virít rajta. Alakja nem elnagyolt, erre már a legrosszindulatúbb újságíró sem írhatja, hogy baltával szabott darab. Az ajtók szép diszkrét hangon csukódnak, erre asszem a Logan pályafutása során nem igazán volt eddig sem panasz. Illesztései szorosak, talán csak az első spojler szélénél látok egy kis elálló szakaszt (jó, biztos kötözködni akarok!!!!). A lámpák ledesek, a hátsó lámpatestben oldalt megjelenik a Dacia felirat. A tesztelt példány jobb első lámpája párásodott, remélem csak valami egyedi probléma okozta.

20210130 105149

20210130 105157

20210130 105204

Belső:

Kinyitás után a semmivel össze nem keverhető "újautó" szag csapott meg, ez azért szerethető. Műszerfala nincs túlbonyolítva, mégis a divatos trendet követi. Anyaga sötét, és itt megint jönne egy sztereotípia, konkrétan a kopogós kifejezés, amit már szintén elcsépelt a sok firkász. Erre mindig csak annyit, hogy tisztogatni, nem kopogtatni!!!! Az ajtók burkolata is egyszerű, vagy inkább funkcionális. Nincs textilbetét, de azért ezt nem gondolom bántónak vagy puritánnak. Ez ilyen. A színek terén el tudok képzelni világosabb burkolatot is, nem igazán néztem utána, vajon elérhető-e ilyesmi variáns. A műszerfal közepén egy telefontartó egységet találunk, melybe a bluetooth-t bekapcsolva és a MyDacia alkalmazást letöltve /play áruház/ beraktam a telefont. Aránylag hamar kialakult a teló és a kocsi között a kontakt, valószínűleg telefonja válogatja, de szerintem abszolút felhasználóbarát. A program kezeli a rádiót, a Waze is indul belőle, az autó adatai (fogyasztás stb.) szintén előcsalogathatóak. Az átlagfogyi mellett felbukkan egy fejecske, ami az alkalmazott vezetési stílust mosollyal vagy morcos arccal minősíti. Aranyos. Gyakorlatilag feleslegessé teszi a nagy navigáció jelenlétét, legalábbis egy tesztút alkalmával mindenképpen. A Renault más modelljeiből átvett multi kormány, amely magasságában és hosszban állítható, a bajuszkapcsoló és a rádió távvezérlő szintén ismerős a kocsiban (a rádió vezérlőjét nehézkesnek éreztem, elsőre azt gondoltam nem is működik). A külső visszapillantó tükrök az ős-Logan mintájára kis karokkal mozgathatók, nem zavaró, de lehetett volna motoros.

Van USB és szivargyújtó aljzat, de ezeket végül nem próbáltam ki. Az ülés emelhető, a hosszanti mozgatás fogantyúját a bal kezemmel keresgéltem, de a jobb oldalra tették. Az ülőlap érzésre kb. olyan hosszú, mint az első szériás Logan esetében, nem éreztem rövidnek mint más modellek esetében. A fejtámla lapos, de feladatát ellátni képes. Vállban lehetne a kocsi szélesebb, de ez lehet, hogy csak azért jött elő belőlem, mert szélesebb autókkal mozgok nap mint nap (Igen, a Logant párom használja rendszeresen, jobbára csak vendégeskedem benne). A hátsó traktust nem próbáltam ki, a vezetési helyzetbe beállított első ülés mögött azért simán elfér az utas térde. A térképlámpa mellett van egy S.O.S gomb is, véletlenül babrálás közben hozzáértem, mire a műszerfalon megjelent egy felirat, ami arra utalt, ha valóban bajban vagyok akkor 3 másodpercig tartsam lenyomva. Reményeim szerint nem csináltam galibát. Csomagtere nagyjából a szokásos méret, a pakoláshoz viszonylag magasra kell emelni a holmit, azt a „küszöböt” vehették volna alacsonyabbra. A felnyitott csomagtér fedele nem akart fejbe csapni, a 180 centimmel bátran tudtam hajladozni. Olvastam az egyik cikkben, hogy tetten érhető spórolásnak titulálták a szerszámok és emelő oldalt történő elhelyezését, speciel nem tűnt zavarónak, de akár a pótkerék tartójában is lehetett volna helyet kiképezni neki. Apropó pótkerék! Nem nagyon tudtam rá magyarázatot találni, miért került a teljes méretű (185/65 R15) méretű abroncsra a 80 km/h korlátozást jelző matrica. Mivel nem szükség-kereket tettek bele, valószínűleg nem ebbe szánták a matricát*.

20210130 105306

20210130 105314

A motor:

Az első kérdésem erre vonatkozott, a kocsi a 90 lóerős 1 literes turbós motort kapott, vagyis az olvasottak alapján ez a középső motorvariáns (65 és 100 paripa a szélső értékek). Hangja finom, halk, de selymesnek nem mondanám, érezhető a 3 hengeresekre jellemző vibráló plusz rezgés. A start-stop funkciót nem erőltettem, bejáratós autó lévén inkább kikapcsoltam a funkciót (majd kapok a fejemre a zöldektől). Alacsony fokozatban a telefon kijelzőjén megjelent néhányszor a morcos fejecske, de a forgalomhoz alkalmazkodó gyorsításokhoz rá kell lépni a gázpedálra, itt még nem sok segítséget ad a turbó. Ide kívánkozik, hogy a motor működését teljesen random apró rántások kísérték, aminek az okát nem igazán értettük. Mintha valami láthatatlan erő ötletszerűen csökkentené a fordulatszámot egyenletes sebességnél.

Haladás:

A váltója emlékeztet az első 1,6-os Dusterére, az egyes nem igazán hosszú fokozat. Városi forgalomban rugalmasan gurulunk (csak az a morcos arcocska néha befigyel!) 4 személlyel simán tartható a ritmus, az úthibákat jól veszi, futóműve feszes, emlékeztet a rövid ideig birtokolt 1,2-es Loganban érzékeltekre. A hátul ülők jelzik, hogy a nem túl nagy tempóban abszolvált úthibák nekik jobban érezhetőek. Menet közben többféle burkolat is a kerekek alá kerül, a macskakő és az apró kocka, valamint sima aszfalt váltogatják egymást. A kárpitok és az egész kocsi csendben van, a halkan dünnyögő rádiótól még hallanánk a zajokat, de nincsenek. Azért azt hozzá teszem, hogy a Logan is meglepően csendes maradt a 16 éve dacára, esetleg a szerteszét hagyott apró kacatok adnak jobbára hangot az utastérben vagy az ajtózsebekben. Kis kitérővel lakott területen kívülre jutva sikeresen kipróbáltam, milyen az országúti haladás vele. Könnyedén gyorsul, intenzívebb gázadáskor kis Wartburg hang jelentkezik, de ezt el kell fogadni. 90-nel szépen ballag akár 6. fokozatban is, ha innen erőt kérünk, akkor célszerűbb visszakapcsolni egy fokozatot. Mivel még új autó (1600-700-között volt) így kellő kímélettel, de megnéztem az autópályás és autóutas sebességet néhány kilométer erejéig. 110-nél szépen tartja magát, mondjuk a kiváló zajszigetelés ellenére itt már van motorhang. Érzésre ugyanolyan hangos, mint az 1,2 16 szelepes 75 lovas testvérkéje. Ereje meggyőző, nem igényel visszakapcsolást átlagos előzésnél, mondjuk azért nem lesz a belső sáv császára autópályán.

Fogyasztás:

Mikor bekapcsoltam a telefont benne, akkor 6,9 literes átlagot mutatott, kb. 45-50 kilométer jobbára város, és a leírtak szerinti minimális egyéb út megtétele után 6,8 literre állt be a kijelző. ECO módot csak rövid idejű egyenletes 50-km/h-ás haladás során kapcsoltam, de annyira vérszegénynek érződött, hogy ebbéli kísérletezésem nem folytattam tovább. Azért egy jócskán bejáratós autót véve alapul nem vészes, és valóságos használatból ered, nem holmi tesztpályán vagy laboratóriumi körülmények szülték. Egy rövidebb szakaszon módom nyílt utasként is tapasztalatokat szerezni. Párom, aki a Loganunkat használja bőszen, néhány kilométerre átvállalta a vezetést. Rövid sommás véleménye szerint a kocsi jó! Higgyünk neki is!!! A jobb egyen üldögélve úgy tűnt, hogy a műszerfal-kardánbox kombó az lábteret eléggé leszűkíti. Ilyesmi érzetem egykor a Daewoo Kalos szedánban keletkezett, talán abban jobban zavaró volt. De utasként is élvezhető volt benne a teszt.

Sommás véleményem annyi, hogy a Sandero méretéből és jellegéből adódóan a kisebb családok vagy párok napi használatú városi, elővárosi és országúti kedvence lehet. A leírtakkal szabad egyetérteni, avagy más véleményt nyilvánítani, ez egy szubjektív autentikus vasárnap délutáni időtöltés volt részemről. Ennek megörökítésére született ez a kis szösszenet.

Légfék

* az autóról készült jó hosszú, de legalább nem rövid videónkból hamarosan kiderül az oka