ertekesites.jpg
A jármű értékesítési adatok első félévének ismeretében előző cikkünkben azt a kérdést tettük fel, hogy van-e visszaút. A harmadik negyedév adatai szerint valami már elmozdult, de még nem „látjuk a fényt”. A Renault Group által kiadott adatok ismertetése előtt viszonyításképpen álljon itt, hogy a globális járműpiac a harmadik negyedévben 4%-ot esett, míg az első félévben 28% volt a csökkenés. A Dacia értékesítési darabszám első féléves 46,2% -os visszaesése után a harmadik negyedévben már „csak” -8,6%-ot produkált. Ez már nem sokkal rosszabb, mint a Renault Group átlag, de az éves adatokban még mindig nagy a lemaradás. A teljes 2020. évre nézve elmondható, hogy mintegy harmadával (-34,8%) esett vissza a Dacia értékesítés. Még ennél beszédesebb adat, hogy közel 200 ezer darab Daciával fogyott kevesebb.

Ertekesites

Régiós adatokat nézve látható, hogy Dél-Amerika továbbra se állt talpra, hiszen ott a csoport visszaesése most is 40% felett van, ebből is kiemelkedik Brazília, ahol megfeleződött a piac. Reményt keltőnek mondható, hogy a csoport Európai értékesítése szeptemberben már 8%-kal nőtt, és a 2020. szeptember 30-án meglévő megrendelések száma 60% -kal magasabb, mint a rendelkezésre álló a készletállomány. Kíváncsian várjuk, mit hoz a jövő...