26-1.jpg.ximg.l_12_m.smart.jpg

Már rendelhető Brazíliában az új Duster, amely kis késéssel ugyan (Európához képest), de befutott a dél amerikai ország piacára. A rutinos Daciaklub látogatóknak nem újdonság, hogy azon a kontinensen nem Dacia, hanem Renault márkanév alatt forgalmazzák az autókat, így a Dustert is. A terepjárót eddig is lehetett kapni, de most megérkezett végre az új modell, jelentős műszaki változtatásokkal nem csak elődjéhez, hanem a Dacia Dusterhez képest is. A korábbi kétliteres, tizenhat szelepes erőforrás (F4R) átadta a helyét egy 1.6 literes (K4M), szintén 16 szelepes motornak, ami benzinnel 118, etanollal hajtva (mely üzemanyag roppant népszerű Brazíliában, köszönhetően a hatalmas cukornádültetvényeknek, emlékezzünk csak a "Nincs 2 négy nélkül" című filmre) viszont 120 lóerős. Furcsa, de az új Duster egyelőre nem elérhető összkerékhajtással, és a korszerű, 1.3 literes turbómotorra is várniuk kell az ottani vásárlóknak. Talán kárpótlásként, de az új Duster egészen izgalmas belsőt kapott, amely a Renault Arkana típusból érkezett. Az alapmodell, átszámolva mintegy 4.7 millió forintba kerül.