2020---Anniversary-Special-series-Dacia-15-years--4-.jpg

Klubunkkal szinte egyidős az újkori Dacia márka is és ezt egy 15 éves, jubileumi sorozattal ünnepli meg az autógyár. A gyönyörű kék színben pompázó Duster és Stepway (Sandero, Lodgy és Dokker) modellek már rendelhetőek a szalonokban. A tavalyi, 2019-es esztendőben a Dacia európai értékesítése 10,4%-al nőtt a 2018-as évhez képest, ami 3,6 %-os piaci részesedést jelent a román gyártó számára. Tavaly 564,854 járművet értékesítettek az öreg kontinensen, van tehát ok az ünneplésre! A 15 éves ünnepi modellek a Stepway, illetve a Prestige felszereltségre épülnek, hat, illetve hét (Duster) színben elérhetőek, köztük a most debütáló "Iron Blue" színnel. Ezekben a modellekben széria az első és a hátsó parkolóradar, hátul kamerával kiegészítve, az automata klímaberendezés, a 7"-os, érintőképernyős navigációs rendszer, a rádió USB csatlakozóval és Bluetooth-al. A Dusterhez továbbá a City Plus csomagot megvásárolva jár a kulcs nélküli bejutás és indítás, valamint a felső nézetes kamerasegéd is. Odakintről megnézve alapfelszereltség a 16"-os alufelni (Duster esetében 17"), az ajtódísz-betétek, a "15 Years" feliratocska az első ajtókon, valamint a külső tükrök fényes fekete borítása. Az utastérbe is került az ünnepi hangulatból, a kék szín itt is dominál, a légbeömlőkön, az üléskárpitokon és az ajtóküszöbökön, szőnyegeken. Motorok tekintetében maradnak a bevált egységek, a 0,9 literes TCe 90 és az 1.0 literes TCe 100 lóerővel a Sandero és Logan MCV-kben, a TCe 130 és a Lodgyban és a Dusterben (ez utóbbi 150 lóerő 1,33-as TCe motorral is elérhető), valamint az 1.5 literes dCi motorok 95, illetve 115 lóerővel.