Dacia Logan MCV II (2013-)

Indy, 2020 március 21 szombat , 15:35:19

Dacia Logan MCV II (2013-)
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
Sheme, 2020 április 07 kedd , 13:46:49

No, bár nem MaCiVém van, de ide is beírom.

A minap voltam a nem reklámozható kollégánál. Tudjátok, nekem mindig van valami "problémám" a talicskámmal, ezért összefutottunk.

Az egyik ilyen gondom, az a tüzelőanyagszint-jelző. Úgy 28 liter elfogyása után tűnik el egy csík, ami számomra kissé zavaró tényező.

A másik, hogy tervezek/tem egy hosszabb túrát, és mint gondos tulajdonos, évente egyszer a szakértő kollégával át kell nézetnem a kocsit.

Mondtam neki, nemrég cseréltem le az abroncsokat, erre felajánlotta, ugyan megnézné a guminyomásokat. Nos ez remek ötlet volt, mert mint kiderült, valahogy nem sikerült mind a négy abroncsot egyformára fújni a gumis műhelyben. Az egyikben 2.5 bar nyomás volt, a másikban ennél egy hangyányival kevesebb. A lényeg, mind a négy gumit egyforma nyomásúra állította be.

Aztán megkértem, legyen kedves segítsen rajtam, mert úgy - 100 körül hirtelen felcsendült egy dal - 120 felett jobb elölről, mintha a jobb visszapillantó környékéről vihar-zaj jönne. Tudod, mikor iszonyatosan fúj a szél. Mutattam is neki, valahogy nincs rendesen szintbe hozva a jobb első ajtó és a jobb első kerék feletti lemez.

Hihetetlen, egyedi szerszámmal kb 1 percen belül sikerült ezt a problémát is áthidalnia. Ja, a szerszámot csavarhúzónak hívják. Szóval egy kis lazítás, egy enyhe kifelé húzása a lemeznek, majd a csavar visszatekerése és láss csodát, szintbe került az ajtó és a lemez.
Leteszteltem, a sebességet hadd ne említsem, mert elpirulok, mint szűzlány az első menet előtt. A lényeg az, hogy megszűnt a vihar-zaj.

Még egy apróság van, ugyebár, ez a tüzelőanyagszint-jelző. Egy másik Dáliában is ellenőriztük, ugyan az van beállítva, mint nálam. Végül kiderült, valamilyen ellenállások nem megfelelőek, ezért egy kissé hosszabb beavatkozásra kerülne sor, melyet idén már nem, de majd jövőre valamikor szeretnék megejtetni vele.

Befrissíttetett a MediaNav-om is - kértem, ha van, legyen szíves frissítsen. Mindig örülök az új változatnak, kényelmesebb, izgalmasabb, stb. (A térképek is frissíttettek.)

Nem tudom, melyik jó képességű emberke rajzolta a grafikáját, de szerintem be kéne iratkoznia valamilyen ízlésficam-javító tanfolyamra. Nekem annyira nem tetszik, kissé szokatlan:
- az ikonok "vastagsága", kiemelkedése eltűnt
- vékony keretes az ikonok felső része
- a fekete-narancssárga-kék kombináció... hááát... szerintem az eredeti sokkal jobb volt - fekete-szürke-sárga és ugye volt vastagsága is. (Mintha kitüremkedtek volna a kis képernyőből.) Sőt, az eggyel ez előttinek is jobb volt a grafikája, az ikonjai is szebbek voltak
- eltűnt a "háttér" a bal felső sarokból, ahol pl az USB-/ nyílra koppintva tudsz például az mp3-akat tartalmazó mappából visszalépni és egy másikba belépni
- viszont szebb lett a térkép grafikája, valahogy letisztultabb, és mivel kontrasztosabbnak tűnnek a színek, szerintem jobb is

Majd a feledés jótékony homályába merült, pontosan miért is mentem? A fő dolog a talicskám aljának átvizsgálása, a futóművé is. Egy helyen egy hangyányit lejött a gyári alvázvédő - valami felkoppanhatott, passz -, ez javításra kerül.

Aztán kiderült, a futóművem gyári állapotú, persze a szilentek azért jelzik a 7 évet, de nem kell a műhelyprn-ban látott szakadt, lógó, hiányos gumikra gondolnotok.

És végül jött az, ami miatt májtranszplantációra / kivételre kellett jelentkeznem - sikerült! Megpróbálom szó szerint idézni a kollégát - aki épp végzett a futómű alapos átvizsgálásával:
- Látszik, kerülgeted a kátyúkat.
- Ez miből látszik?
- Semmi sem lóg, kopog, mozog, minden gumi a helyén van, nincs elrepedezve, szinte gyári állapotú.

Mire hazaértem, már fájt a jobb oldalam a biztonsági övtől, ezért jelentkeztem a májammal, mert meghízott.

Hát, ha idén nem is lesz meg a túra, remélem jövőre összejön és akkor Nektek is tudósítok "pár" fényképpel egyetemben.
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
Krogergo, 2020 április 08 szerda , 22:47:07

Örülök, hogy elégedett voltál!
Ha meg jövőre időmilliomos leszek, akkor elmegyek veled a német autómúzeumos körútra smile
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
garaboncia, 2020 április 12 vasárnap , 14:47:00

Az első ajtókban már kicseréltem a hangszórót. A munkát egybekötöttem a zajszigetelés kicsit emeltebb szintre hozásával. A hátsó ajtóknál is tervezném a zajszigetelést, és ha már úgyis leszedem az ajtókárpitot, akkor oda is tennék új hangszórókat. Hány cm-es hangszóró építhető be a hátsó ajtóba, és azokhoz is kell beépítő keret?
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
Indy, 2020 április 12 vasárnap , 16:55:49


Hány cm-es hangszóró építhető be a hátsó ajtóba, és azokhoz is kell beépítő keret?

garaboncia
Talán innen el lehet indulni, kis kutatómunkával. Persze, lehet hogy valaki vágja kapásból. smile
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
garaboncia, 2020 április 13 hétfő , 08:12:13

Ezek szerint 13 cm és kéne keret, vagy fúrkálok.
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
77Gabesz, 2020 április 13 hétfő , 23:20:30


... A munkát egybekötöttem a zajszigetelés kicsit emeltebb szintre hozásával...

garaboncia

Szia!
Mivel szigeteltél?

Gabesz
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
garaboncia, 2020 április 14 kedd , 18:34:15

Én ezt rendeltem. Bevált. Az ajtó nem kong, az ajtó csapódás hangja nagyautosabb lett.
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
Ghostdog, 2020 április 23 csütörtök , 14:02:47

Sziasztok!
Régen jártam erre....
Srácok, cserélnék a szervóban olajat (1.5 dci) mit merjek beletenni? Próbálta már valaki?
A váltóba mennyi olajat vegyek?
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
garaboncia, 2020 április 23 csütörtök , 20:33:05

JH1 vagy JH3 váltóba 2,8 l a csavart 22 nm-rel kell meghúzni.
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
Ghostdog, 2020 április 24 péntek , 11:22:40

Köszönöm!
Még 1-2 kérdés: A szervóba ha cserélek, az Elfmatic G3 jó lehet? A hűtőfolyadéknak mi az előírás? G12, G12+, vagy G13?
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
bati, 2020 április 24 péntek , 11:34:30

A hűtőbe Renault Typ D kell,autósboltban kapható ~ 1400/ l áron.

.
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
Ghostdog, 2020 április 24 péntek , 18:23:38

Köszi! smile
Szervo olajra tipp valakinek?
Közben ez is megoldódott, mégegyszer hálás köszönet a Mesternek a rengeteg tanácsért!
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
Vasi, 2020 május 10 vasárnap , 17:34:36

Kicsit megjárattam Metyót. Vas, Zala, Balaton.
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
Vasi, 2020 május 10 vasárnap , 17:35:35


Kicsit megjárattam Metyót. Vas, Zala, Balaton (légkondival). Zalából Balatonalmádiig vonatozás volt.

Vasi
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
Vasi, 2020 május 10 vasárnap , 17:36:31



Vissza egy kicsit több lett. Aránylag lehetett haladni.

Vasi

Vasi
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
Krogergo, 2020 május 10 vasárnap , 21:32:34

Vasi, nem döglöttek éhen a lovak benne? smile
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
Vasi, 2020 május 11 hétfő , 13:49:45


Vasi, nem döglöttek éhen a lovak benne? smile

Krogergo
Folyamatosan, csak isznak!
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
ati05, 2020 május 11 hétfő , 16:22:32

Sziasztok!

Van egy Logan MVC autóm 1,0 sce motorral, milyen és mennyi motor olajat vegyek hozzá?
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
bati, 2020 május 12 kedd , 14:27:30

ACEA A3 / B4
5W40
4 liter


.
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
Samu Misi, 2020 május 13 szerda , 08:15:52


ACEA A3 / B4
5W40
4 liter

bati
Nem szükséges semmilyen Renault minősítés?
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
bati, 2020 május 13 szerda , 12:42:09

A Renault minősítés nem olaj paraméter csak marketing jelzés.


.
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
ati05, 2020 május 13 szerda , 13:36:22


ACEA A3 / B4
5W40
4 liter


.

bati

Köszönöm a gyors választ, 5w30-as olajat nem szereti jobban, vagy azzal csak ártanék neki?

üdv
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
bati, 2020 május 13 szerda , 18:02:08

Az is jó bele, mert még a 10w40 /?/ is ajánlott.
4-3 periódusban érdemes cserélni,vagyis veszel 4 litert és a maradékot elteszed.Legközelebb elég 3 litert venni + a maradék, de majd meglátod.

-
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
Krogergo, 2020 május 13 szerda , 23:29:33


Sziasztok!

Van egy Logan MVC autóm 1,0 sce motorral, milyen és mennyi motor olajat vegyek hozzá?

ati05


ELF SXR 5W30 , de az 5W40 is jó bele. 3.1L fog kelleni, ha rendesen kicsöpögteted, meg utána a jobb elejét megemelve is kijön még belőle bőven. A gyári olajszűrő cikkszáma: 8200768927
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
Ghostdog, 2020 május 15 péntek , 08:14:20

Csak, hogy én is írjak valamit:
Csinálgatom a 100 ezres nagy szemlét, az eddigi tapasztalatok:
A hátsó fékbetétek szinte újak, de a bal hátsó fékmunkahenger szivárog. A csomagtérajtó teleszkóp megadta magát ma reggel. A szervóból leszívott olaj ugyanolyan kinézetű. mint a betöltött friss, tehát ott minden rendben. Kellemes tapasztalat, hogy a gázolajszűrő 40 ezer után még mindig fehér, csak a hajtások élein szürke picit. Továbbra is maradok az OMV-nél.
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
macilka, 2020 május 15 péntek , 11:02:53

Nem csodálom. wink
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
ati05, 2020 május 21 csütörtök , 09:26:10


ACEA A3 / B4
5W40
4 liter


.

bati


Szia!

Köszi a gyors választ!
Nagy nehezen kikönyörögtem egy ilyen karbantartási lapot a saját autómhoz smile
Az autó idei, csak az első "bejáratós" olajat akarom kicserélni. Ezen a karbantartási lapon az szerepel, hogy Castrol RN17 szabványú 5w30-as olaj kell bele, ami a net szerint ACEA C3-as.
Amit még furcsállok hogy csak 2 év/30000 km a csereperiódus (amit természetesen nem fogok betartani).

Szerinted ez jó lesz?

Válaszod előre is köszönöm!
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
bati, 2020 május 21 csütörtök , 10:08:43

Azt írtad,hogy szívó motoros (1.0) autód van.
Ez meg a turbó (1.0) motoros változatra vonatkozik.
Ha ezt a szerviz ajánlotta,akkor az elgondolkodtató...

.
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
ati05, 2020 május 21 csütörtök , 16:02:27


Azt írtad,hogy szívó motoros (1.0) autód van.
Ez meg a turbó (1.0) motoros változatra vonatkozik.
Ha ezt a szerviz ajánlotta,akkor az elgondolkodtató...

.

bati

Igen szívómotorom van, amikor rendeltem tavaly akkor még nem is volt csak 0.9-es turbós logan smile
Pedig alvázszám alapján küldték a papírt abból a kereskedésből ahonnan vettem. Azt hiszem nem oda viszem a kötelező szervizekre smile
Akkor marad az amit írtál, ezt néztem ki: Castrol Magnatec Stop-Start 5W-30 A3/B4 remélem ez már jó lesz.

üdv
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
bati, 2020 május 21 csütörtök , 16:32:09

.

Ez jó.
Lehet ,hogy a hitelügyintéző beugrott "segíteni" és ez lett belőle. grin


.
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
Ghostdog, 2020 május 22 péntek , 13:34:08

Srácok, egy kérdés:
- eltört a csomagtér lámpa rögzítőfüle, mikor kipattintottam izzó cserére. Komplett lámpát árulnak valahol, vagy csak márkaszerviz és bontó?
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
macilka, 2020 május 22 péntek , 13:39:18

Privát üziben kérdezd Krogergo - t. wink
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
Ghostdog, 2020 május 22 péntek , 14:02:32


Privát üziben kérdezd Krogergo - t. wink

macilka


A mesternek mindenre van megoldása? grin

Jut eszembe, a ködlámpa kezd bevakulni, kicserélném. Tudtok valami értelmes típust, aminek van normális vetített fénye?
A jelenlegivel küzdöttem egy darabig, mire rájöttem, hogy azért nem tudom beállítani, mert nincs fókuszpontja...
Csak szórja a fényt szanaszét. Ezzel csak engem látnak legfeljebb, (lehet ez is a cél), de rajtam nem sokat segít.
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
macilka, 2020 május 22 péntek , 14:47:39

Bizony a karosszéria munkán kívűl szinte mindenre van megoldása.Nem véletlenül járok én sem hozzá Pestről.És a megbízható jó munkának nincs párja... wink
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
Krogergo, 2020 május 22 péntek , 22:28:25

Azt a lámpát nyugodtan ragaszd meg FBS-el, ezért kár kompletten kicserélni. De amúgy biztos van nálam is raktáron, majd hétfőn megnézem.
A ködlámpát meg ki kell cserélni a Logan1 régi 55W-os ködlámpájára, és berelézni utólag. Az is van polcon, hibátlan, újszerű.
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
Ghostdog, 2020 május 24 vasárnap , 20:15:12

Nem találom a letört fület... Előre is köszönöm! Itt nem tudtak szerezni a fiúk.
A Logan 1 ködlámpája jó? Megnézem, azt lehet itt is tudok újat szerezni.
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
Ghostdog, 2020 június 08 hétfő , 10:15:02

Valami zörögni-rezonálni kezdett a csomagtartó ajtóban, tegnap kibontottam. A központi-zár tolórúdja lesz a bűnös azt hiszem. Megpróbáljak ragasztani mögé szivacsot? Az lefogná a rezgést, de nem feszítené a rudazatot...
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
Ghostdog, 2020 június 24 szerda , 15:29:38

Srácok, melyik keret kell az első ajtók hangszóróihoz? Amit Logan I-tól árulnak 165mm, vagy a Lodgy 165mm?
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
bati, 2020 június 24 szerda , 15:47:42

Kínából, nissanhoz ~ 1200Ft.
Tökéletes.
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
Ghostdog, 2020 június 25 csütörtök , 19:03:53


Kínából, nissanhoz ~ 1200Ft.
Tökéletes.

bati


Azta... erre nem gyúrtam, de tényleg. Köszönöm! smile
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
Ghostdog, 2020 június 28 vasárnap , 10:43:39

Én ezt rendeltem. Bevált. Az ajtó nem kong, az ajtó csapódás hangja nagyautosabb lett.
garaboncia


Hogyan tudtad felragasztani? Nincs bevonva az ajtó belülről ezzel a sárga viaszos maszattal?
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
garaboncia, 2020 június 30 kedd , 06:23:17

Öntapadós, mindenhez ragad, a tűző naptól felforrósodva sem jött még le a helyéről.
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
gylaci, 2020 július 05 vasárnap , 06:47:41

Csak most olvastam a Dacia oldalán, hogy az MCV kifutó modell. Ezek szerint jól hallottam hogy megszűnik a gyártása és valami "divatSUV"-t csinálnak helyette?
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
ex-xm, 2020 július 06 hétfő , 22:57:16

Negyedik éves revízió Fóton:
olajszűrő
légszűrő
pollenszűrő
fékfolyadék
motorolaj
73 770 Ft
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
macilka, 2020 július 07 kedd , 00:16:04

Sokat gyengült a forint az elmúlt néhány évben.A bérek meg ugye emelkedtek...Azért nem semmi... frown
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
ex-xm, 2020 július 07 kedd , 00:32:03

Az egyik budapesti szervízben ez 127 eFt körül lett volna.
Kénytelen voltam megcsináltatni a kiterjesztett garancia miatt... (egyébként én is megtudnám csinálni itthon)
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
macilka, 2020 július 07 kedd , 08:23:47

Ha nem vagyok indiszkrét,melyik szervíz volt a 127 ezres?
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
ex-xm, 2020 július 07 kedd , 09:07:57

Baumgartner, Kelenföldi út.
Lehet, hogy az övékben gyertya csere is benne volt, (elvileg 4. éviben benne van de nekem 29 ekm van az autóban). Írásban nem adták, csak telefonon hívtak fel, de ekkor már megvolt a fóti ajánlat írásban.
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
macilka, 2020 július 07 kedd , 09:26:45

Fótra anno jártam én is.Korrekt cégnek ismertem meg.
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
Ghostdog, 2020 július 21 kedd , 06:59:00


Baumgartner, Kelenföldi út.
Lehet, hogy az övékben gyertya csere is benne volt, (elvileg 4. éviben benne van de nekem 29 ekm van az autóban). Írásban nem adták, csak telefonon hívtak fel, de ekkor már megvolt a fóti ajánlat írásban.

ex-xm


29 ekm? Azta... én az 5 éves gépen a 100ekm-es szemlét csináltam...
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
Ghostdog, 2020 július 21 kedd , 07:01:23


Csak most olvastam a Dacia oldalán, hogy az MCV kifutó modell. Ezek szerint jól hallottam hogy megszűnik a gyártása és valami "divatSUV"-t csinálnak helyette?

gylaci


Nagy kár lenne! Praktikumában verhetetlen. A családi autó kategóriában a Lodgy, és a Dokker nem fogja tudni átvenni a helyét.
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
Ghostdog, 2020 augusztus 03 hétfő , 20:37:47

Srácok, nem tudja valaki, hogy a sebváltógombot hogyan lehet levenni a rúdról? Ki kellene cserélnem.
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
Nagya21, 2020 szeptember 21 hétfő , 21:25:59

HAli!!
Naszóva hogyasszongya!
Kicsit utánaszemezgettem ennek az 1.0Tce motornak, mert bökte a csörömet az, hogy hol 2750-et adnak meg a max nyomaték fordulatszámnak, hol 2000-et.
A Csigazabálók oldalán végre le volt irva feketén-sajtosan, hogy a nagyobb érték a benzin üzemmód, míg a kissebb fordulat(ahol erősebb is 10 Nm-el) az LPG üzemmód.
Üdv Nagya
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
jony79, 2020 szeptember 22 kedd , 20:37:10

Sziasztok. Rég jártam itt! 2005 ös Loganam cserélném max 4 éves mcv re. A kérdésem a 0.9 tce ill sce motorok mennyire megbízhatok. Nincs velük komolyabb probléma?
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
Sanca, 2020 szeptember 22 kedd , 20:46:49


Srácok, nem tudja valaki, hogy a sebváltógombot hogyan lehet levenni a rúdról? Ki kellene cserélnem.

Ghostdog

Flex-el és akkor rövd sport váltód lesz smile
Viccet félre téve mintha valaki azt írta volna, hogy erősen kell felfelé húzni és akkor lejön.
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
Nagya21, 2020 szeptember 24 csütörtök , 20:30:45


Sziasztok. Rég jártam itt! 2005 ös Loganam cserélném max 4 éves mcv re. A kérdésem a 0.9 tce ill sce motorok mennyire megbízhatok. Nincs velük komolyabb probléma?

jony79
Hali!!
Most vitték el (2 órája), az Mcv-t Stepway kivitelben, 0.9 motorral.
Nincs velük komolyabb baj, figyelni kell az olajcserére, meg a belevaló olajra (Turbó miatt 5w-30-al használtam, acea A3/B4 minősítésű olajjal).
Jól megy, teljes terhelésnél kicsit többet kell foglalkozni a váltóval, 80-nál ha előzni kell, akkor vissza 2 padlógáz, lelkesen pörög.
Szereti a 100-as benzint, hosszútávon 5.5-6L a fogyi (Autóút), város télen 7-7.5L
A tank elvileg(első kattanás) 50L, de 10-12L még bele lehet csöpögtetni.
Sce-t a cégnél használok, jön megy teszi a dolgát, pörgős kis motorka, szereti is(kell is) a pörgetés, hogy menjen, ha nem teljes terhelésen használod akkor még élhető is, 5-5.5L a közúti fogyasztása, városban 6.5-7L.
Üdv Nagya
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
Nagya21, 2020 október 04 vasárnap , 13:03:43

HAli!!
Na péntek óta boldog tulajdonosa vagy SID-nek smile
1.0 Tce stepway kivitel, benzin-gáz üzemmód, az utolsó volt Magyarországon.
Első 150km tapasztalás, jobban harap, még így nyersen is, mint a 0.9Tce.
A gázszelepek jó hangosan csattognak(mintha szelepes lenne) nyitott motorház mellet.
A benzinbetöltő fedél bovdennel nyílik.
Még ismerkedünk.
Üdv Nagya
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
macilka, 2020 október 04 vasárnap , 15:54:21

Gratula az új családtaghoz! smile
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
Nagya21, 2020 október 04 vasárnap , 17:37:40

Thx!
Most rendeltem rá 4db Continental AllSeasoncontact gumit(egészéves), az ár láttán nem volt őszinte a mosolyom, de az elöző Macivén a Nexen sem volt rossz, remélem ez még jobb leszen.
Ja igen nem kaptam szervizlapot hozzá(mit mikor hogyan cserélnek, mi kell bele), csak szóban: szerviz intervallum 30000km, vagy 1 év.
Üdv Nagya
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
Indy, 2020 október 05 hétfő , 13:45:05


Thx!
Most rendeltem rá 4db Continental AllSeasoncontact gumit(egészéves)

Nagya21
Milyen gumival adták át? Hogyhogy nem télit vettél rá?
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
Nagya21, 2020 október 05 hétfő , 17:10:36

HAli!!
Michelin Primaci nyárival adták, az én felhasználási körülményeim nem indokolják a külön külön garnitúrákat, ezért lesz 4évszakos.
Üdv Nagya
UI: Ja igen kértem karbantartási lapot , olajcsere 30000km/ 2év.
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
Nagya21, 2020 október 18 vasárnap , 11:09:06

Hali!
Sikerült lefrissítenem a Medianavot, 2019 Q4 a frissítés eredménye, ez most komoly?????
1 éves térkép a legfrissebb?
Váááááááá.
Na majd a nem reklámozható megoldja.....
Üdv Nagya
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
Indy, 2020 október 18 vasárnap , 16:14:09


Hali!
Sikerült lefrissítenem a Medianavot, 2019 Q4 a frissítés eredménye, ez most komoly?????
1 éves térkép a legfrissebb?
Váááááááá.

Nagya21

Vigasztaljon a tudat, hogy 10 évvel ezelőtt (vagy még régebben) a korábbi Carmin, TomTom navigációkat hamarabb elfelejtették támogatni, a legtöbbjük ma már csak dísz az autóban. frown
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
Krogergo, 2020 október 18 vasárnap , 19:12:07


Hali!
Sikerült lefrissítenem a Medianavot, 2019 Q4 a frissítés eredménye, ez most komoly?????
1 éves térkép a legfrissebb?
Váááááááá.
Na majd a nem reklámozható megoldja.....
Üdv Nagya

Nagya21

Nálam a 2020.Q2 fut az android Auto-s Medianavon a Sandero-ban és a Lodgy-ban is. Bővített POI adatbázissal.
És egy kupac funkció van rajt, amit gyárilag nem tudna.
-Magyar TMC útinfó is.
-Összes fixen telepített sebesség mérő, traffipax figyelmeztető. Nem csak a VÉDÁK, sokkal többet, mint amit gyárilag tudna, egyedileg írt adatbázissal.
-3D nevezetességek/épület megjelenítés.
-Figyelmeztető és útszéli táblák kijelzése.
-GPS alapú sebesség és tengerszint feletti magasság kijelzés.
-Azonnali GPS koordináta kijelzés. Így ha az ember ismeretlen helyen van, akkor is tud pl. mentőt, rendőrt, stb. azonnal pontos helyre hívni.
-Házszám kijelzés külön képernyő ablakban.
-színes Renault menü, és 1 ikonos navigáció használat, mint a Renaultokban.

Igény esetén külön Renault elektronikával külső hőmérséklet kijelzés, ajtó nyitásra bebootolás, DrivingEco2 menüben fogyasztási adatok kijelzése, innen nullázható is a km óra műszeregység napi számlálója stb., motor leállíátsakor nem kapcsol le, csak ha a vezető ajtó nyílik.
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
Nagya21, 2020 október 18 vasárnap , 19:47:24



Hali!
Sikerült lefrissítenem a Medianavot, 2019 Q4 a frissítés eredménye, ez most komoly?????
1 éves térkép a legfrissebb?
Váááááááá.
Na majd a nem reklámozható megoldja.....
Üdv Nagya

Nagya21

Nálam a 2020.Q2 fut az android Auto-s Medianavon a Sandero-ban és a Lodgy-ban is. Bővített POI adatbázissal.
És egy kupac funkció van rajt, amit gyárilag nem tudna.
-Magyar TMC útinfó is.
-Összes fixen telepített sebesség mérő, traffipax figyelmeztető. Nem csak a VÉDÁK, sokkal többet, mint amit gyárilag tudna, egyedileg írt adatbázissal.
-3D nevezetességek/épület megjelenítés.
-Figyelmeztető és útszéli táblák kijelzése.
-GPS alapú sebesség és tengerszint feletti magasság kijelzés.
-Azonnali GPS koordináta kijelzés. Így ha az ember ismeretlen helyen van, akkor is tud pl. mentőt, rendőrt, stb. azonnal pontos helyre hívni.
-Házszám kijelzés külön képernyő ablakban.
-színes Renault menü, és 1 ikonos navigáció használat, mint a Renaultokban.

Igény esetén külön Renault elektronikával külső hőmérséklet kijelzés, ajtó nyitásra bebootolás, DrivingEco2 menüben fogyasztási adatok kijelzése, innen nullázható is a km óra műszeregység napi számlálója stb., motor leállíátsakor nem kapcsol le, csak ha a vezető ajtó nyílik.

Krogergo

HAli!!
Keresni is foglak, ha majd jobban leszek!!
De az enyém 1.0 Tce benzin-gáz, kiváncsi vagyok mit lehet kihozni a fejiből......
Üdv Nagya
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
Krogergo, 2020 október 18 vasárnap , 19:51:56

-Lehet bele pl. a hiányzó fedélzeti számítógép funkciót beaktiválni.
-Renault elektronikát betenni.
-Start&Stopp funkciót softveresen kikapcsolni.
-Pálcikás vízhőfok kijelzőt (vagy külön LCD kijelzőset), műszerfal világítást fixre, övcsipogást ki, hátsó automata ablaktörlő funkciót kikapcsolni.
-Világítást berelézni.
-Stb.
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
Arklon, 2020 október 19 hétfő , 09:41:11

Ezek (pl a Start-Stop) funkció kikapcsolásával nem veszítem el a garanciát? Van egy csomó dolog ami tetszene, én csak attól félek,hogy pápá gari grin
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
Krogergo, 2020 október 19 hétfő , 20:41:17


Ezek (pl a Start-Stop) funkció kikapcsolásával nem veszítem el a garanciát? Van egy csomó dolog ami tetszene, én csak attól félek,hogy pápá gari grin

Arklon

Sok esetben autószalonoknak, új autón is csinálom vevői megrendelésre.
Nem befolyásolja a garanciát. Ez nem olyan mint pl. egy chiptuning, ahol átírják a softvert.
Ezeknél marad a gyári program érintetlen, a felsorolt dolgok gyári diagnosztikai műszerrel ki-be kapcsolhatóak.
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
Nagya21, 2020 október 24 szombat , 17:00:23

Hali!!
Na megvolt az első gáz tankolás, 250km-re 18.78L tankoltam 7.5L/100km a fogyasztás+ némi benzin. Vegyes fogyasztás, 200km közút/50km város.
Meglepetésemre felment a gáz ára, 241huf/L.
Szerintem egy nyers motortól ez nem rossz.
Üdv Nagya
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
Krogergo, 2020 október 25 vasárnap , 22:25:51

Annyira nem nagy ,,biznisz" már ez a gázzal spórolás mint korában a nagyobb köbcentis szívó motorokkal.
Azt írtad ,,némi benzin" . Azért a jó régi alap szabály, hogy minimum 20% benzinnel való használat, arányos időközönként, az még nem ment ki a divatból. Sőt, újabb technikáknál, meg az egyre szarabb benzinek korszakában erősen ajánlott! Autópályán, meg nagy terhelésnél pedig csak benzin.
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
Nagya21, 2020 október 31 szombat , 20:55:45

Na ma temetőjárat 280km, Somogyország-Tolna míves kanyargós emelkedős útjain( Szfvár-Tab-Bedeg-Iregszemcse-Tamási- Harc-Szfvár), volt egykét keményebb emelkedő, az 1.0 Tce határozottan nyomatékosabb, erősebb mint a 0.9Tce (nagyon nem pörgettem, most van benne 600km), emelkedőnek jobban húz, ott ahol a 0.9 csak tartani tudta a tempót, most meg gyorsult is. Jobban harap, induláskor(emelkedő+kanyar) nem kell annyira pörgetni, kuplungot csúsztatni.Jobbann is ugrik kigyorsításkor.
A hosszabb váltó szokni kell, máshol kell kapcsolni mint amit a 0.9 nél megszoktam. 130-nál 3000 pörög smile
Szal eddig nagyon tetszik.
Üdv Nagya
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
Nagya21, 2020 november 14 szombat , 09:11:26

Hali!!
Nem reklámozható kollega ajánlása alapján mentem egy kicsit benyával is, miután visszaálltam gázra, jött a megvilágosodás smile gázzal sokkal jobban ugrik, mivel alacsonyabb fordulaton nagyobb nyomatékot ad le a motor.
Pl 4. 50km/H 1500/min motor fordulat: benzinnel morog, nemszeretem hangja van, gázzal meg simán megy.
Üdv Nagya
UI: Gergő, december elején számolhatsz látogatásommal......majd levélbe pontosítunk.
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
Nagya21, 2020 november 15 vasárnap , 19:46:45

Hali!!
Ma átesett egy kis csinosításon a gépsárkány, megkapta az első szélvédő kivételével a fóliákat az üveg (B oszloptól hátra sötétített, a két első oldalsó víztisztát), + az első fényszórók is.
Coolcat fólia lett felrakva, minden bizonyitvánnyal.
Üdv Nagya
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
Nagya21, 2020 november 28 szombat , 20:32:28

Hali!!
SID menni Totalcar erőmérő......
Mindkét üzemben lemérik.
Üdv Nagya
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
Ghostdog, 2020 december 10 csütörtök , 10:25:32

Sanca: Köszönöm, tényleg úgy jött le. Van egy alubetét. amit felülről ki kell venni, aztán húzd, ameddig húzhatod. smile

Más kérdés: a kuplung 1-esben, hidegen néha rángat. Olyankor csak az használ, ha kicsit keményebb gázzal indulok, akkor ugyan nyikkannak a gumik, de aztán nincs gond egy darabig megint. Készüljek kuplung cserére?
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
Hoplita3001, 2020 december 17 csütörtök , 08:14:35

Sziasztok!

Egy olyan kérdésem lenne, hogy a service resetet, hogy lehet véghez vinni? (2018-as Logan MCV)
A neten van fent pedál nyomogatós, bajusz kapcsoló nyomogatós, meg egy OBD-n keresztül Applikációval resetelős.
Melyik alkalmazható?
Olajat már cseréltem az autóba szóval az nem kihívás csak a villás kulcs..
(Most lesz három éves az autó, több garancia nincs rá, így nem is vinném be a szervízbe, hogy a villás kulcsot tizenezrekért kiüssék)
Plusz teljes hűtővíz cserét ti mikor végeznétek rajta, megvárnátok a gyári 5-6 év ajánlását?
Válaszokért előre is köszi!
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
bati, 2020 december 17 csütörtök , 12:42:05

.
OBD kell hozzá.
6 évnél nem szükséges korábban cserélni.



-
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
Hoplita3001, 2020 december 17 csütörtök , 21:21:24

OBD-t tudnátok ajánlani?
Hogy honnan és milyet érdemes venni?
Mert eddig vettem már két félét (egyet talán wishről, a másikat meg talán aliról) , de egyik se akart kommunikálni az autóval.. :/
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
Sheme, 2020 december 19 szombat , 17:59:24

Sziasztok!

Lassan itt az év vége és ugye ilyenkor jönnek a jókívánságok. Akkor hadd kezdjem:

Csak gázolaj legyen és szabad út előttem,
És ez se hozza ki az állatot belőlem.
A másik dolog amit annyira kívánom,
A fék helyett a lábam inkább a gázon álljon!

Lehet menni csicsikálni és reménykedni, megint 400 alá csökken a MaxxMotion Diesel!

Aztán nem akarok senkit sem az esti híradóban látni, hogy a háza előtt áll, mellette tányérsapkás emberek vizes fecskendővel locsolják a háza üszkös maradványait! A gyertyagyújtást bízd a vezérlőelektronikára!
grin
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
Ghostdog, 2020 december 26 szombat , 19:22:52


Sziasztok!

Egy olyan kérdésem lenne, hogy a service resetet, hogy lehet véghez vinni? (2018-as Logan MCV)
A neten van fent pedál nyomogatós, bajusz kapcsoló nyomogatós, meg egy OBD-n keresztül Applikációval resetelős.
Melyik alkalmazható?
Olajat már cseréltem az autóba szóval az nem kihívás csak a villás kulcs..
(Most lesz három éves az autó, több garancia nincs rá, így nem is vinném be a szervízbe, hogy a villás kulcsot tizenezrekért kiüssék)
Plusz teljes hűtővíz cserét ti mikor végeznétek rajta, megvárnátok a gyári 5-6 év ajánlását?
Válaszokért előre is köszi!

Hoplita3001

Gyújtás (Nem indít!) majd az ablaktörlő végén a computer lapozgató gombot nyomd 5 mp-ig.
A fagyállót cseréld amikor vezérlést, akkor úgy is dobni kell a vízpumpát, ergo le kell engedni a hűtőfolyadékot.
A MESTER ezt tanácsolta nekem. Az meg vagy 6 év, vagy 120 ezer km.
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
bati, 2020 december 27 vasárnap , 09:29:16

Ez nem igaz.

Először olvasni, értelmezni.


.
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
Ghostdog, 2020 december 27 vasárnap , 15:25:26

Már mint mi nem igaz?
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
bati, 2020 december 27 vasárnap , 16:20:25

Az ablaktörlő kar nyomkodás.A vezérlés csere, a vízpumpa dobás...


.
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
Ghostdog, 2020 december 28 hétfő , 18:11:55

Akkor úgy látszik az én autómnak nem szóltak, mert működik a szervizkulcs törlés és számláló nullázás a fenti módon.
A vezérlés cserére és vízpumpa dobásra itt jól ismert győri szakemberünktől van az infó, ha valaki, hát ő csak tudja....
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
bati, 2020 december 28 hétfő , 18:46:21

Talán nem túlzó vagy elrugaszkodott azt feltételezni,hogy nem mindenki kátrány motoros autót használ.Pláne,hogy újabb és benzines és még tetézve turbós is. Persze,ha a segítés szándéka miatt jön az íráskényszer és nem a mindenhez IS értés, mer' a Mekk tanácsolta nekem, az jó mindenkinek a világ végezetéig.

.
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
Ghostdog, 2020 december 28 hétfő , 19:33:33

Való igaz, hogy dízel áll a ház előtt, és magamból indultam ki. Mindamellett akárhol olvastam utána, mindenütt úgy fogalmaztak, hogy ha egy vezérlésben vízpumpa is van, akkor érdemes azt is cserélni a vezérléssel együtt.
A benzinesnél nem így van?
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
macilka, 2020 december 28 hétfő , 19:43:22

Dehogynem...
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
bati, 2020 december 28 hétfő , 20:52:39

Nem, most a láncos motorok korszaka van.


.
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
Ghostdog, 2020 december 29 kedd , 08:18:09

Őszintén? A dízelben is üdvözöltem volna egy jó kétsoros vezérműláncot, amit 500 ezrenként kellene csak cserélni....
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
Hoplita3001, 2021 január 14 csütörtök , 14:07:03

Tudna valaki tippet adni, akkor hogy honnan lenne érdemes venni OBD csatlakozót ami ténylegesen is működik egy 2018-as Logan MCV-vel.
Az elmúlt években már vettem 2 kínait. Egyik sem működött.
Egy ismerősöm is kölcsön adta a vezetékesét. Az se működött..
Szóval Magyar földön hol lehet ilyet kapni, még épp kéz láb áron, ami még működik is ?
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
Nagya21, 2021 január 15 péntek , 06:49:00


Tudna valaki tippet adni, akkor hogy honnan lenne érdemes venni OBD csatlakozót ami ténylegesen is működik egy 2018-as Logan MCV-vel.
Az elmúlt években már vettem 2 kínait. Egyik sem működött.
Egy ismerősöm is kölcsön adta a vezetékesét. Az se működött..
Szóval Magyar földön hol lehet ilyet kapni, még épp kéz láb áron, ami még működik is ?

Hoplita3001

HAli!
Megnézem, hogy az enyém müködik-e az új MCV-mel.
Ez kommersz kinai obd.
Üdv Nagya
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
Ghostdog, 2021 január 15 péntek , 19:43:07

Nekem egy 2015-ös MCV II-m van. Egy ELM327 jelzésű kék színű bluetooth-os olvasóval simán olvasom mobil telefonnal.
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
garaboncia, 2021 január 19 kedd , 06:28:06


Tudna valaki tippet adni, akkor hogy honnan lenne érdemes venni OBD csatlakozót ami ténylegesen is működik egy 2018-as Logan MCV-vel.
Az elmúlt években már vettem 2 kínait. Egyik sem működött.
Egy ismerősöm is kölcsön adta a vezetékesét. Az se működött..
Szóval Magyar földön hol lehet ilyet kapni, még épp kéz láb áron, ami még működik is ?

Hoplita3001


Nekem ez vált be
Az applikációkat is teszteld, mert az ingyenesek nem mindegyike működik rendesen.
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
Hoplita3001, 2021 január 20 szerda , 21:00:46

Tudna valaki tippet adni, akkor hogy honnan lenne érdemes venni OBD csatlakozót ami ténylegesen is működik egy 2018-as Logan MCV-vel.Az elmúlt években már vettem 2 kínait. Egyik sem működött.Egy ismerősöm is kölcsön adta a vezetékesét. Az se működött..Szóval Magyar földön hol lehet ilyet kapni, még épp kéz láb áron, ami még működik is ?
Hoplita3001
Nekem ez vált be Az applikációkat is teszteld, mert az ingyenesek nem mindegyike működik rendesen.
garaboncia


Köszi!
Ennek a Pro változatát rendeltem meg Alin a hétvégén Lengyelből, remélem hamar ide ér és végre ez már működni fog cry
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
Sheme, 2021 január 22 péntek , 20:26:33

OFF

Nincs ilyen topik és ezt vétek - ejtsd V-Tech - lenne kihagyni, mert jól emlékeztem, volt egy R117 is, csak ez prototípus volt.

Majd nézzétek meg a videót, érdemes! Egy R12G-t azért szívesen közelebbről is megnéznék:

Klikk!

ON

(Dear Admin!

Kérlek hagyd benn a videót, hadd lássák a többiek is, honnan indult a szekér...

Köszönöm szépen!)
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
Sheme, 2021 február 05 péntek , 21:03:22

Ha már úgyis kivezették a DönCI-t, hadd osszak meg veletek egy gondolatot.

A gázolaj fűtőértéke / energiatartalma 43 MJ/kg, sűrűsége 800 kg/m3. (A benziné 700 kg/m3.)

Most nem lesz korrekt az összehasonlítás, hiszen az élet sem fair:
Klikk!

Most tekintsünk el attól az apróságtól, hogy a gyári CO2 kibocsátás 172-188 g/km, mert ez egyszerűen képtelenség, tekintve kombinált fogyasztást, ami 7,6-8,3 liter / 100 km.

Innen veszem az átlagot:
Klikk!

ami kis jóindulattal 10 liter benzin elégetését jelenti 100 km-re.

Az én fogyasztásom most elég magas lett, mert szembe fújt a szél az M5-sön, így a kijelző szerint 5.5 liter gázolajat tüzeltem el. És lám:
Klikk!

Na most, ami engem "izgat", az a CO2 kibocsátása. Itt nem találtam meg a 75 Le-s DönCI-t, de kiindulásnak jó lesz a 86 Le-s változat CO2 kibocsátása is:
Klikk!

Ami 117 g / km.
Átlagban a BMW-jé 180 g / km. Még egyszer:

117 vs 180

Na, most akkor valaki magyarázza már el, én mivel szennyezek többet, tekintve hogy - kivételesen - szinte a fele volt a tüzelőanyag-felhasználásom, mint a BMW tüzelőanyag felhasználása és mint látszik, ~60 g /km-nyi CO2-vel kevesebbet is bocsátok ki.

Sajnos a NOx-ot nem találtam meg, pedig az is érdekes lenne.

Arra szertettem volna kilyukadni, hogy engedik a nagy benzinmotoros autókat, mert az "tisztább", mint a fele akkora, fele annyit - sem - fogyasztó gázolajos változat? Igaz, nem Euro VI-os, csak V-ös.

És akkor a "közönségkedvenc" Bömöst nézve:
Klikk!

Fogyasztás
Kombinált (l/100 km)
10,0-11,5
CO₂-kibocsátás, kombinált (g/km)
227-262

Kb jó a gyári adat:
Klikk!

Szóval, ki is szennyezi jobban a környezetet?

Na erről ennyit.
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
Ghostdog, 2021 február 08 hétfő , 07:34:47

Szerintem teljesen jó amit a téma amit feszegetsz, és csak igazat adni tudok. Hasonló kimutatást lehetne összepakolni a zöld rendszámos, 50 km-t elektromos üzemben menni tudó, nagy motoros plug in hybridekről is.
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
R10Gordini, 2021 február 08 hétfő , 09:26:59

Üdv!
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
Ghostdog, 2021 február 20 szombat , 07:48:32

Srácok, a motor rezonanciát lehet valamivel érdemben csökkenteni? A gép 6 éves, van benne 110 ezer km, persze dCi. Amikor a szíjat cseréltem, egyik bak sem tűnt elöregedettnek, vagy repedezettnek, ennek ellenére a cseréje hozhat komolyabb eredményt?
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
Zolkabacsi, 2021 február 22 hétfő , 21:20:20

Hát nemtudom nekem mikor kicseréltük rosszabb (MCV 1 ph2) lett (!) én nemtudom hogy a minősége vagy a beállítás volt elb...va, de katasztrófálisan behozta az összes morgást!
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
g4b0r, 2021 június 14 hétfő , 21:06:26

Sziasztok! Kellen egy kis segítség cikkszámokban. Egy pár dolgot akarok rendelni amit magam cserélnék és nem szeretném kétszer rendelni. Ha valaki tudja hol találok pontos adatokat vagy meg tudja nekem nézni, akkor ossza már meg velem.
Autó: Dacia Logan II MCV (Facelift) 1.5 DCI 90LE, 2017, az első led nappali menetfényes típus.
Cikkszámok amire szükségem lenne:
Generátor szíj (klímás autó), szíj feszítő görgő, üzemanyag(diesel) szűrő.
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
Krogergo, 2021 június 22 kedd , 14:24:40

Szia!
Bemész a márkaszervizbe, és az alvázszámod alapján pontosan a te autódhoz valót fogják adni/cikkszámot mondani.
A hosszbordás szíj önmagában nem lesz elég, akkor kell majd a vezérmű szíj szettet és a vízpumpát is cserélni. (6év vagy 120ezer km, amelyik előbb van)
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
Sheme, 2021 július 17 szombat , 20:26:17

Sziasztok!

Segítséget kérek szépen!

Az a problémám, hogy szakadó esőben, autópályán, ki tudja miért, nem működik a duda.

Ha megállok és a motor hője kiszárítja(?) a motorteret, megint működik a duda.

Rövidesen vizsgáztatni viszem a szerkezetet, nem akarok ezen megbukni.

Tudtok segíteni? Mit tegyek?
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
Krogergo, 2021 július 25 vasárnap , 23:19:12

Ennek nem az esőhöz van köze. Gondolom amikor szakad az eső, akkor fel van kapcsolva a világítás. A kapcsolóban leszakad duda vezetéke meg ilyenkor már nem ér össze. Lekapcsolt világításnál még igen. Kapcsoló csere. Vagy lehet javítani, és egy darabig jó lesz.
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
Sheme, 2021 augusztus 07 szombat , 08:09:00


Ennek nem az esőhöz van köze. Gondolom amikor szakad az eső, akkor fel van kapcsolva a világítás. A kapcsolóban leszakad duda vezetéke meg ilyenkor már nem ér össze. Lekapcsolt világításnál még igen. Kapcsoló csere. Vagy lehet javítani, és egy darabig jó lesz.

Krogergo

Ha lehet, akkor szeptemberben el szeretnék gurulnék hozzád...
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
Krogergo, 2021 augusztus 22 vasárnap , 17:43:30



Ennek nem az esőhöz van köze. Gondolom amikor szakad az eső, akkor fel van kapcsolva a világítás. A kapcsolóban leszakad duda vezetéke meg ilyenkor már nem ér össze. Lekapcsolt világításnál még igen. Kapcsoló csere. Vagy lehet javítani, és egy darabig jó lesz.

Krogergo

Ha lehet, akkor szeptemberben el szeretnék gurulnék hozzád...

Sheme


Gyere, majd megbeszéljük. Szeptember 1.-től újra nyitva a saját műhely is. Igaz a naptár már most majdnem tele október közepéig.
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
Ghostdog, 2021 augusztus 31 kedd , 16:13:20


Csak most olvastam a Dacia oldalán, hogy az MCV kifutó modell. Ezek szerint jól hallottam hogy megszűnik a gyártása és valami "divatSUV"-t csinálnak helyette?

gylaci

Én is ezt hallottam.... sad
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
Basic, 2021 szeptember 04 szombat , 12:15:59

Most mutatták be, bár az szerintem valahol inkább az MCV1 utódjának tekinthető.
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
Ghostdog, 2021 szeptember 04 szombat , 14:21:26


Most mutatták be, bár az szerintem valahol inkább az MCV1 utódjának tekinthető.

Basic


Nézegetem épp a képeit, hát szóljatok le nyugodtan, de nekem ez tetszik...
A neve nem, de az autó bejön.
Talán, a motor választék lehetne kicsit erősebb, de összességében tetszik.
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
Basic, 2021 szeptember 04 szombat , 16:45:07

Nekem is tetszik, de a nagycsaládos kedvezmény nélkül szerintem nagyon drága lesz. Ha megnézed a lépcsőshátú árát...
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
Ghostdog, 2021 szeptember 04 szombat , 21:48:37


Nekem is tetszik, de a nagycsaládos kedvezmény nélkül szerintem nagyon drága lesz. Ha megnézed a lépcsőshátú árát...

Basic


Egészen biztos nem az én pénztárcámra szabták. Majd ha már elég öreg lesz. smile
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
macilka, 2021 szeptember 05 vasárnap , 17:03:24

A pénztárcád? wink
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
Ghostdog, 2021 szeptember 07 kedd , 14:40:52

Srácok, 1.5 dci-n hogyan lehet állítani a kuplungon? Gyanúsan nem emel ki rendesen. Olajat 50ezrenként cserélem, most 117ezernél vagyunk, nem gondolok váltó hibára, viszont a sebességeket nehezen veszi a gép.
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
Krogergo, 2021 szeptember 08 szerda , 07:13:50

sehogy
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
Ghostdog, 2021 szeptember 08 szerda , 20:30:26


sehogy

Krogergo

Hát Mester, nem hoztad meg a jó kedvem. Azt hittem lesz valami csavar, vagy állítóka vagy akármi... Nem terveztem még kuplungot cserélni...
Akkor hogyan oldották meg az automata utánállítást?
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
Krogergo, 2021 szeptember 17 péntek , 10:51:05

Nincs után állítás, kiemel a hidraulika amennyire kiemel, és kész. Fogyasztói társadalom, 5 év garancia, azt kibírja, utána venni kell új autót. Ha nem, marad a javítás.
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
Ghostdog, 2021 szeptember 17 péntek , 18:42:55


Nincs után állítás, kiemel a hidraulika amennyire kiemel, és kész. Fogyasztói társadalom, 5 év garancia, azt kibírja, utána venni kell új autót. Ha nem, marad a javítás.

Krogergo


Ez igen derék megközelítés a mérnökök részéről... basszus.
A napokban láttam Sandero I.-en kuplung cserét. A srácaink nem mosolyogtak, mire alulról lebontottak mindent.
Gondolom az MCV II-őn sem jobb, legfeljebb több mindent kell lebontani.
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
Krogergo, 2021 szeptember 18 szombat , 18:49:41

Nem túl bonyolult, csak idő igényes. Meg persze emelgessék a 20 évesek, akik (még) egészségesek. Én bő 2 éve befejeztem a váltó levételt, motor, hátsó híd kivételt, stb.
Asszony Clio2 1.5Dci-je is nem sokára kuplung cserés lesz (igaz 2 éve is ezt mondtam rá) , de közöltem vele, hogy keressen hozzá szerelőt.
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
Ghostdog, 2021 szeptember 18 szombat , 19:25:01

Nálunk is ketten csinálták, meg váltó emelővel.
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
Sheme, 2021 szeptember 20 hétfő , 20:16:49

Sziasztok!

Ma beültem a L3-ba. Nos, ami pozitívum:

- szép a műszerfal, szépek a számok kalligráfiája

- elvileg van vízhőfok-kijelzés - megkérdeztem, hogy van-e, mert nem indítottam be a motort

- lassan emelkedik fel a csomagtér ajtaja - nem "robban fel", mint a L2-ben

- a kormányról léptethető a fedélzeti számítógép

- az ablaktörlő bajuszkapcsolón 4 intervallum-fokozat van (Egyébként ugyan ilyen kapcsoló van az Arcana-ban, igaz, az 11 misibe fáj(na)

- mintha egy kicsit nagyobb lenne a lábhely elől

- végre a kormány középen van! Ezt úgy kell érteni, hogy a kormány közepe pont a mellkasom közepével esik egybe. A L2-ben a kormány kissé balra van. (Neeem, nem estem rá a kormányra, ha valaki viccet szeretne farigcsálni.)

Negatívumok:

- szerintem kicsi a kormány és ráadásul csúszós bőrszerű - nem bálnapénisz - anyagból van, bár ki tudja?!

- a jobb lábszáram nem fér el rendesen, túl széles a középkonzol - ez kinek kellett? Nem értem, miért nem lehet egy embert beültetni a prototípusba, az meg szólhatna, hogy kényelmetlen! Ugyanis nem tudok úgy elhelyezkedni, kissé kifelé dőlő térddel, mint az L2-ben.

- plötyik a pedálok - mintha túlérett szőlőfürtöket taposnál

- le kéne vágni a kezét annak az alattomos figurának, aki az első ajtókat tervezte: az ablak vonalától még kb 5-6 centivel hátrébb kezdődik a lemez. A sarkokra a lányok is kiállhatnak, akkorák.

Köszönöm szépen az EU-nak, meg azoknak, akik leharcolt Diesel-eket hoztak be és azokkal járnak.

Ugyanis csak a lepkepú 1.0 TW-vel rendelhető a talicska.

DCI rajongók előnyben!

(Majd egyszer közelebbről is megnéznék egy ilyen szerkezetet, egyelőre 1 perc alatt ennyire futotta.)
A szokás hatalma! grin
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
Nagya21, 2021 október 16 szombat , 15:31:44

Hali!

Nos tegnap voltam a nem reklámozható Kollegánál egy kis vérfrissítésre a MaCiVén, nem kapkodta el a dolgokat, megadta mindennek a módját!!!!

2,5dl váltóólaj kellet a gyári feltölrésre!!!!!ezt mindenki ellenőrizze (ellenőriztesse), és ha kell töltse (töltesse) fel.

Friss térképek is lettek.

Üdv Nagya
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
Sheme, 2022 május 16 hétfő , 21:20:40

Sziasztok!

Hátha valaki beleszaladt az alábbi hibába, amibe most nekem sikerült.

Még évekkel ezelőtt egy "szakszervizbe" mentem - azt hiszem Vácra -, mert feltűnt, hogy lassú menetnél (egyes, alapjárat), ha balra tekerem a kormányt és vissza alaphelyzetbe, akkor mint a reumás térd-szindróma, az jelentkezik.
Vagyis a bal lábam a kerékdobon és olyan recsegős érzetem van. Nos a "szaki" az egy érzéketlen barom volt, ő nem érez semmit - érdekes, én bakancsban is éreztem. Annyiban is hagytam a dolgot.

Azonban a hétvégén hazafelé döngettem az M1-es autópályának csúfolt kamionparkolóban és feltűnt, hogy óra szerint 150 felett valami rezonál a bal lábamnál. Gondoltam, csak az útfelület - bruhhhahahaaaa, út + felület, érted? -, lehet, hiszen stadionra, vadászkiállításra telik, útra nem.

Hazaértem, de valahogy a fülemben motoszkált valami - ja, a Hayabusa-s menetszéltől egy marék rovar.

Szóval másnap elmentem egy gumishoz, hátha leesett a bal első egy-két ellensúly. (Oké, nem tudom, mi a pontos neve, kéretik javítani.) Mindkét első kerék levétetett és kiderült, más a probléma. A bal első kerék belső fele lekopott, tehát erősen befelé dől a kerék.

Erre nem számítottam, így azonnal foglalóztam 2 új, 185/65/R15-ös Vredestein Quatrac 5-ös papucsot. (Oké, nem nyári, de nem is tudok vezetni, mint a többség, jó nekem a 4 évszakos is.)

Szóval futómű gond. Köszönöm szépen a magyar úthálózatnak, mert bár hiába próbálom óvni szeretett talicskám épségét, bizony elképzelhető, valahol benéztem egy kátyút.

Ennek örömére úgy cirka 80k-val leszek könnyebb - 2 új kerék + centrírozás + futómű állítás.

Futómű ügyben 1103 Bp, Gyömrői út 55-be viszem a talicskát.

Óh, majdnem elfelejtettem - szólt Lt. Columbo, és én is! A MediaNav-val kapcsolatban van egy kérdésem. Szóval, ha nem tudom megadni az irányítószámot, akkor nem lehet beírni, hogy Budapest, Gyömrői út 55. Ezt most vettem észre, mert kíváncsi voltam, hogyan navigál oda.

Tehát aki programozza a navigációt, meg tudná azt tenni, hogy ne kelljen beadni az irányítószámot?

Tesztnek próbálja ki a Bajcsy-Zsilinszky utcát megadni, azt hiszem Bp-n 6 ilyen utca is van. Tehát gördüljön le, hogy Bajcsy... és mellette mutassa meg az irányítószámokat. Nyilván, ha Budapest van begépelve, akkor default-ként ne a 1062-vel kezdje, mert nem az az érdekes.

Valaki meg tudja csinálni ezt az apró javítást?

Köszönöm szépen!
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
Sheme, 2022 május 16 hétfő , 21:27:05


Sziasztok!

Nos tegnap voltam a nem reklámozható Kollegánál egy kis vérfrissítésre a MaCiVén, nem kapkodta el a dolgokat, megadta mindennek a módját!!!!

2,5dl váltóólaj kellet a gyári feltölrésre!!!!!ezt mindenki ellenőrizze (ellenőriztesse), és ha kell töltse (töltesse) fel.

Friss térképek is lettek.

Üdv Nagya

Nagya21


Nemrég szintén voltam a nem reklámozható Kollégánál. Mit is mondjak: a szokásos precíz és lelkiismeretes munkavégzést tapasztaltam, nem mellesleg pár hülyeségen jókat derültünk. Mire felocsúdtam, már készen is volt.

Mivel mindig kérem, legyen kedves kiolvasni a gépből, ugyan van-e 0-nál nagyobb szám a befejezetlen regenerálási ciklusok melletti rubrikában - kíváncsiaknak: nincs, csak a 0 -, megnézte, mennyire van eltömődve a DPF.
137xxx km-rel a számlálóban - melyet a kerekek tekertek bele -, 2,2 gramm hamu maradt. Ezt nem lehet kiégetni, ez így marad.

Várom a tippeket, szerintetek - a Kollégát kérem, még ne segítsen! - még mennyi km van hátra a DBF cseréjéig?
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
Sheme, 2022 július 04 hétfő , 20:24:30

Sziasztok!

Hát ezt is megértük!

Már hajnalban olyan meleg van, hogy reggel 5:30-kor, amikor várnám, hogy az izzítást jelző ikon a műszerfalon elaludjon, mi történik? Be sem kapcsol.

Lemegy a diagnosztika és lehet indítani. Mellesleg mostanában nem nagyon hallom, hogy a "hideg" motor kerepelne. Igaz, nincsenek nagy mínuszok, nemde?
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
Krogergo, 2022 július 09 szombat , 22:57:42

Globális felmelegedés van smile
Meg jártál abban a nagy MELEG Németországban vele, attól is lehet smile
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
Ghostdog, 2022 július 10 vasárnap , 12:27:44

Srácok, kérdeznék:

130ezernél elkezdett szivárogni a főtengely tömítés, persze a váltó oldalon, na mondom , ha már levesszük a váltót, akkor kuplungozunk is, néha induláskor rázza a kuplung a kasztnit, akkor hát legyen rend. Meglepő módon sem a szerkezet, sem a tárcsa, sem akinyomó szerkezet nem volt elhasználódva, de ha már ott az új cucc, tegyük be... Ami pozitív. a rettenetesen röviden és felső holtpontnál fogó kuplung középen és normális módon kezdett el dolgozni, úgy 2 hónapig... Most az van, hogy totál bent fog, és ha kellő mennyiséget rápumpálok akkor javul a helyzet, de másnap minden kezdődik előröl. A szerelők megpróbálták légteleníteni, de nem volt benne levegő. A pumpálásoktól a szervizben is jó lett, de másnap megint ugyanaz a tünet. Mi adta meg magát vajon? A fura kerek - talán visszacsapó?- szelep a kinyomó csapágy előtt, vagy a munkahenger a pedál végén? Mivel a fékolaj a kinyomó csapágy leszerelésekor elfolyt a tartályból is, azzal a lendületettel az egész rendszerben kicseréltük, gyári Renault-s DOT 4+ -ra.

Ja és most a karter tömítés szivárog, csakhogy újra le lehessen venni az egész bölcsőt... frown
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
VéeL, 2022 szeptember 08 csütörtök , 16:57:23

Kinek milyen tapasztalata van az MCV műszerfalon kijelzett elfogyazstott üzemenyag és a tankoló oszlopon kijelzett üzemanyag mennyiség arányával? Vannak kutak, hol a kettő szinte tized literre egyforma, máshol pedig 2-3 literrel is többet mutat a kút, mint amennyit a műszerfal jelez. Ilyen dolog előfordult már velem ugyanazon benzinkút ugyanazon oszlopánál két különböző tankoláskor. Az elsőnél egyezés, majd kb 7-10 nap múlva tankoláskor +3,5 liter az oszlopon. Mielőtt kérdezitek, minden alkalommal azonos "mélységig" tolom be a pisztolyt a tankoló nyílásba és az első kattanásnál megállok, nem töltök rá.
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
Sheme, 2022 október 12 szerda , 20:17:46

Sziasztok!

Azt szeretném kérdezni, valaki találkozott-e már azzal a problémával, hogy vagy a tempomat-ot, vagy a sebességhatárolót bekapcsolja és a kormány bal oldalánál lévő +/- kapcsoló nem működik?

Nálam most pont ez a helyzet, nem tudom így szabályozni a sebességhatárolómat - és nyilván a tempomatot sem.

Mit lehet ezzel a hibával kezdeni?
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
Krogergo, 2022 október 13 csütörtök , 15:44:28

Szalag átvezető vagy kormány kapcsoló hiba. Csere.
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
Sheme, 2022 október 13 csütörtök , 17:03:36


Szalag átvezető vagy kormány kapcsoló hiba. Csere.

Krogergo

Köszönöm szépen a gyors választ!

A tulajdonos rövidesen felveszik Önnel a kapcsolatot!
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
77Gabesz, 2022 október 16 vasárnap , 13:12:28

Sziasztok!

2018-as LOGAN MCV 1.0 szívó benzines (54 kW) kocsihoz keresek olajszűrő, légszűrő, pollenszűrő cikkszámokat.
Magam szeretném megvenni és cserélni őket.

Még valami: mit tapasztaltatok, hol érdemes ezeket beszerezni? (Dacia kereskedésből, internet (hazai alkatrészboltok vagy külföldi oldalak)) Sok minden nem romolhat el bennük wink , de az ár és a minőség fontos tényező....


Köszi előre is , Gabesz
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
Sheme, 2022 november 30 szerda , 22:18:47

@77Gabesz

Miért nem hívod fel az RH-t, elmondod mit szeretnél, kérsz egy e-mail címet és elküldöd rá az alvázszámodat?

Csak egy tipp, szerintem megadnák az általad kért adatokat.
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
ex-xm, 2022 december 08 csütörtök , 16:35:41

Sziasztok!
Letarolták a visszapillantó tükrömet. A rögzítő rugó "kissé" megnyúlt.
Hol lehet ilyet beszerezni?
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
supra, 2023 január 19 csütörtök , 19:32:45

Sziasztok

Dacia Logan Mcv 0,9 TCE 15 Celebration 2020-as évjáratú benzines gépjárműről" lenne szó
Lendkereke, normál vagy kettős tömegű?
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
Nagya21, 2023 január 31 kedd , 22:10:16

Nincs benne kettöstömegü.
Üdv Nagya
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
Sheme, 2023 február 11 szombat , 17:43:24

Sziasztok!

Hátha valaki találkozott vele... Szóval 1.5 DCI-m van (75Le/200Nm)

Az alábbit most vettem észre. Indítom a hideg motort, kb 1 percet járatom, hadd ketyegjen, hadd olajozódjon. Finoman indulok és mintha pattogna a motor a helyén. Nem rángat, hanem mintha erősen rázkódna. Nagyjából 300 m múlva ez a jelenség megszűnik, nem tapasztalom ezt a motor-remegést.

Ha meleg a motor, ha melegen indítom és elindulok vele, akkor nincs ez a remegés.

Kettős tömegű lendkerék nincs a motorban, tehát ezt kizárom.

Szóval van valami tippetek, mi okozza/okozhatja a fenti jelenséget?
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
supra, 2023 április 01 szombat , 12:44:59

Sziasztok

Hideg indításkor tapasztalom, hogy rendkívül egyenlőtlenül jár a motor, elinduláskor rángatva indul. Ez a jelenség a motor bemelegedését követően csökken, esetleg a tengely kapcsoló rángatása meg is szűnik. Leállításkor a tengelykapcsoló, sebességváltó irányából 2 kattanó hang hallható.

Ha valaki találkozott már ezzel a hibával vagy tudja a hiba okát, legyen szíves válaszba írja meg.
Sok balesetmentes km kívánok.
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
Ghostdog, 2023 május 06 szombat , 16:54:08

Szia!
A kattanásnak szerintem nincs köze hozzá, a kattogás az üzemenyagrendszer nyomásszabályzója lehet. Nálam (1.5dCi) ha gyújtásra teszem elindul a szivattyú, aztán meg leveszem a gyújtást, akkor rögtön jön a kattanó hang. 2 db dupla kattanás.
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
Ghostdog, 2023 május 06 szombat , 16:57:33

Kérdeznék én is.
Lassan 140ezer lesz a kis dízelben, mit érdemes megnézetni ilyenkor? Olajcserék megvannak rendszeresen, vezérlés csere is meg volt, de nem tudom, hgy szelephézag ellenőrzés kell-e, vagy hidrotőkés? EGR-t kell-e tisztítani, vagy ne piszkáljam, amíg nincs semmi baja? Most kezd kerregős dízel-hangja lenni, az gondolom normális, azon csendesíteni nem tudok.

Gergő mester, minden hasznos tanács jól jönne. smile
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
Ghostdog, 2023 május 06 szombat , 17:01:52

Ha már itt vagyok, még egy kérdés:
jelenleg 5 sebességes irdatlan hosszú váltó van az autóban. Ha esetleg cserélném 6-osra, mire kell figyelni? Alap, hogy dízelből kell a 6-os váltó...(Esetleg kód?)ilyenkor kell a lendkereket is kettőstömegűre cserélni, vagy az maradhat? A kuplungot kell-e cserélni, vagy az ugyanaz? Emlékeim szerint ott a hátramenethez kis felhúzos fül van a váltókaron, ahhoz mit kell cserélni, vagy az csak a Renult-n olyan, és a Dacián nem?
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
Ghostdog, 2023 május 06 szombat , 17:01:52

Ha már itt vagyok, még egy kérdés:
jelenleg 5 sebességes irdatlan hosszú váltó van az autóban. Ha esetleg cserélném 6-osra, mire kell figyelni? Alap, hogy dízelből kell a 6-os váltó...(Esetleg kód?)ilyenkor kell a lendkereket is kettőstömegűre cserélni, vagy az maradhat? A kuplungot kell-e cserélni, vagy az ugyanaz? Emlékeim szerint ott a hátramenethez kis felhúzos fül van a váltókaron, ahhoz mit kell cserélni, vagy az csak a Renult-n olyan, és a Dacián nem?
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
ex-xm, 2023 szeptember 16 szombat , 10:47:48

Sziasztok!

A karbantartási utasítás vezérmű és generátor szíj cserére 6 év vagy 60 ekm-t ír elő. Tudom, "illik" betartani az utasítást.
7 éves az autóm, de csak 45 ekm van benne.
Kérdésem, van e valakinek tapasztalata ez ügyben, érdemes cseréltetni?
Re: Dacia Logan MCV II (2013-)
ex-xm, 2023 szeptember 16 szombat , 13:55:16

Bocsánat, hülyeséget írtam, vezérmű lánc van és nem szíj!