sandero2.jpg

Az aktuális Dacia Logan és Sandero már 2012 óta piacon van, és valljuk be, már megérett a következő generációra. Az eddigi alap helyett, ami a Clio II-es padlólemeze volt, valószínűleg már az új CMF-B platformra fog épülni az új modell, amire többek között az új Clio is, így nem kizárt, hogy elérhető lesz belőle egy lágy-hibrid változat is. A hagyományos belső égésű motorokat illetően említésbe jöhet a mostani 1,2-es szívó utódja a már a Clioból ismerős 1,0-es szívó(3 hengeres) illetve a szintén 1,0-es(3 hengeres) turbós, valamint az 1,3-as turbós, valószínűleg egy visszafogottabb teljesítménnyel. Dízelekből várhatóan marad az 1,5-ös 85, 115 lóval. És akkor jöjjenek a kémfotók.

A Sandero esetén inkább méretben, mint stílusban lesz változás, a Logan estén viszont jelentős különbség figyelhető meg a tetőnél, ugyanis egy sokkal lágyabb, íveltebb formát kapunk. Valószínűleg az autók lágyabb formákból állnak majd, mint jelenlegi modellek. Az egy szem beltéri képen sok dolog megfigyelhető, például a kormány valószínűleg nem sokat fog változni, a középkonzol viszont igen. A képen egy nagyobbacska tablet látható, továbbá megfigyelhető a Renault 2000-es évekbeli modelljeiből ismerős kormány mögötti kapcsoló. A központi műszeregység várhatóan analóg marad és lehet hogy a jól megszokott kör alakú légbeömlők is eltűnnek. A klímapanel a Dusterből lehet majd ismerős. A modellpáros nagy valószínűséggel drágább lesz a mostaniaknál, de még így is a bőven a megfizethető kategóriába esik. A bemutatójuk a híresztelések szerint idén a párizsi autószalonon lesz esedékes, azonban a forgalmazás majd csak 2021 első felében fog megkezdődni.

És egy kis plusz: a Renault a napokban a 2021-es évre szóló terveivel megerősítette, hogy érkezik az első villanyos Dacia. Ezzel kapcsolatban még sok a találgatás, van aki azt mondja, hogy a ZOÉ alapjaira fog épülni, mások inkább a Kínának szánt K-ZE miniSUV-ra gyanakodnak. Egy biztos, amikor megjelenik, valószínűleg a legmegfizethetőbb villanyautó lesz a piacon.